Karneválok, maskara ünnepek világszerte

Február a karneválok időszaka világszerte. Nem csoda, mert ilyenkor már mindenkinek elege van a télből, ahol pedig nincs tél ott is elkel egy kis mulatság. Igazi örömünnep ez.

A karnevál szó a latin “carne valle” kifejezésből ered, ami azt jelenti, hogy “viszlát hús” és arra utal, hogy a meglévő húsokat el kell fogyasztani a böjti időszak előtt. Manapság más értelemben használják az ünnepet és a kifejezést. A világ különböző részein tavaszváró ünnep vagy köszönet az istennek a javakért.

Európában a karneváli ünnep egész az ókori görög és római hagyományig nyúlik vissza és a Dionüszosz ünnepből eredeztethető. Ez az ünnep épp a mai farsangi időszakra esett. Az ekkor rendezett hedonisztikus, vidám mulatságokat, álarcos felvonulások kísérték. A világ másik felén az amerikai kontinensen a karneválokat a gyarmatosító spanyolok és portugálok honosították meg. Az emberek beöltöznek, hogy elrejtsék igazi identitásukat és így szégyenérzet nélkül mulassanak.
Dél-Amerikában a karneválok elnöke, vezetője Momo Király egy magas testes ember, vagy  szintén őt szokta reprezentálni egy hasonló de papírmaséból elkészített figura.

Számtalan karnevált, farsangi ünnepet rendeznek egész évben. Lássatok párat, amelyek valószínűleg kevésbé ismeretek.

Barranquilla – Kolumbia 

Carnival of Barranquilla 2006, ColombiaA fesztivál 2003 óta a UNESCO Szellemi Világörökségének része. Minden évben több ezer turista érkezik, hogy együtt ünnepeljen Kolumbiában. A fesztivál európai, afrikai és indiai tradíciókon alapszik. A négy napos ünnepség vége a virágok csatája, ahol Kolumbia színei kerülnek szembe egymással. A különleges színes csata a virágokról, a szépségről és a békéről szól. A karnevál elmaradhatatlan szereplői Rey Momo, María Moñitas, Hombre Caimán és természetesen a karnevál királynője.

Goa – India

goa-carnivalSehol máshol nem tartanak karnevált Indiában, csak Goán. Az ünnepséget a portugálok vezették be, amikor elfoglalták Goát és mindegy 500 évig itt is maradtak. Habár a fesztivál keresztény hagyományokon alapul az évek során a helyi hindu tradíció is beszivárgott az ünnepségbe. A három napos fesztivál után egy hetes féktelen buli kezdődik a boldogság jegyében, melyet a 18. század óta ünnepelnek. A hét a híres vörös-fekete tánccal zárul a Club National Panajim-ban.

Notting Hill – Anglia

Hill_Carnival_4A Notting Hill karnevál a világ második legnagyobb karneválja és augusztus utolsó hétvégéjén rendezik meg Londonban. Évente több százezren kíváncsiak a felvonulókra. A felvonulók és a résztvevők sincsenek kevesen évente körülbelül 60 000 ember játszik, táncol, ad elő.



Oruro – Bolívia

bolivia_tourism_oruro_carnavalÉvente több, mint 600 000 ember sorakozik az utcákon a Oruro karnevál idején. Több száz hagyományos bolíviai zenekar, több ezer táncos vonul fel egész nap a város utcáin. A parádét San Miguel vezeti, akit maga az ördög követ “El Tio” – az alvilág ura and számos gyarmatosító vezér, akiket alvilági figurákként ábrázolnak. A karneváli menet a focistadionban ér véget egy hatalams ünnepséggel. A karnevál alatt érdemes megkóstolni a helyi finomságokat, melyeket az utcán vásárolhatunk.

Trinidad – Trinidad

carnival-trinidad-and-tobagoA Trinidad karnevál az európai és az afrikai  kultúra találkozásából született ünnep. Az egykori afrikai rabszolgáknak adóznak a hagyományok felelevenítésével és sok sok zenével. A legnépszerűbb tánc itt a calypso és a soca. A zenekarok különböző finomságokat kínálnak a turistáknak és sokaknak felhőtlen ünneplés ez a nap.

Reklámok
Kategória: Beavatás - nem csak helyieknek, Helyszínek - Városok, Tippek - Ötletek
Címke: , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s